A tanulmányok letöltéséhez kattintson a PDF ikonra.
Kereskedés japán gyertyák segítségével I.
A technikai elemzés jónéhány eszköztárát kiveséztük már, azonban az indikátorok mellett érdemes nagyobb figyelmet szentelni a napon belüli kulcs információkból levonható…
Kereskedés Japángyertyák segítségével II.
Az alábbi grafikonon, Október 28-án az előző napi minimum alatt nyitó MOL árfolyamán figyelhetjük, amint a kereskedés kezdetben további mélységekbe húzta az árakat, azonban zárásra…
Elnyelő alakzat
Az elmúlt héten megismert kalapács és az akasztott ember, vagy Marubozu önálló jelként is megállja helyét, de mint minden technikai jelzést, ezeket is érdemes…
Kereskedés japángyertyák segítségével – Mikor van itt az emelkedés vége?
Előző cikkeinkben megelmítettünk néhány fordulós alakzatot a japángyertya grafikonokon. Számtalan formációból következtethetünk a trend gyengülésére…
Kereskedés Japángyertyák segítségével - három tagú alakzatok
A múlt héten láthattuk, hogy a gyertya alakzatok gyakorisága és iránya nem határozza meg a az elsődleges vagy másodlagos trend teljesítményét, de jelentős szerepük van…
Tőzsdesuli, vagyis hogyan fogjunk hozzá?
Sokak számára félelmetes, túlságosan kockázatos, vagy éppen az elmúlt idők hírhedt botrányai miatt taszítóvá vált a „brókerek” világa, ezért kerülik a tőzsdei befektetéseket…
A Részvény
A részvény részesedést biztosító értékpapír.
Ha részvényt veszel, azzal egy társaság tulajdonosává válsz…
A Tőzsde
A tőzsde az olyan szervezett és szigorúan szabályozott piacoknak a gyűjtőfogalma, ahol jellemzően homogén, vagy pontos kategóriákba besorolható termékekkel…
Számlanyitás, megbízások I.
A befektetők a tőzsdei árfolyamokról számtalan forrásból tájékozódhatnak. Több kereskedelmi és közszolgálati rádió hírei között délben…
Számlanyitás, megbízások II.
A számlanyitás történhet személyesen, vagy az Interneten keresztül. Az első esetben besétálunk a befektetési szolgáltató (ismertebb néven brókercég) irodájába…
Tőzsdeindexek
A tőzsdeindexek számos helyen jelennek meg a médiában, sőt sok helyen csak ezeket közlik le a részvényárfolyamok helyett. A tőkepiacon használatos indexek…
Értékelési mutatók
Az első részből már megtudhattuk, hogy egy részvény egy társaságban jelent tulajdonjogot. Ezért ha részvényt vásárolunk, a cégben szerzünk részesedést…
A Határidős Piac
A határidős ügyletek során a felek megállapodnak azokban a paraméterekben, amelyekben azonnali (prompt) ügyletek során is. Így rögzítik, hogy pontosan milyen…
A Kötvénypiac
A kötvények hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok. Vásárlója gyakorlatilag kölcsönt ad a kibocsátó részére. A legtöbb kötvény félévente vagy évente fizet kamatot…
Befektetési Alapok
A befektetési alapok olyan, törvény által szigorúan szabályozott konstrukciók, amelyek befektetők pénzét befektetési jegyek által összegyűjtve, képzett portfolió kezelő szakemberek…
Kockázatkezelés
Néhány éve, amikor a részvénypiacok még szárnyaltak, a telekom papírokért megveszett a közönség, az UMTS hallatán eufória és nem görcsbe ránduló has volt a reakció…
Opciók a tőzsdén
Az opció a tőzsdén lévő pénzügyi instrumentumok közül az egyik legbonyolultabb, de éppen ezért az egyik leghasznosabb és legsokoldalúbban használható is…
Külföldi Részvények I.
A BÉT-en jelen pillanatban mintegy 37 részvény van kereskedés alatt, de ebből csak 8-10 mondható elég likvidnek ahhoz, hogy kereskedni lehessen vele…
Külföldi Részvények II.
Folytatjuk külföldi részvénypiacokat bemutató sorozatunkat, az európai részvénytőzsdékkel…
Szektor - ágazat felbontás
A külföldi részvénypiacokon a nagyságrendekkel magasabb számú részvénytömeg útvesztőjében való eligazodáshoz szükség van a papírok kategorizálására…
Korreláció – avagy hogyan csökkentsük tovább kockázatunkat?
A korábban már ismertetett igen szigorú kockázatkezelési szabályok jelentős mértékben lecsökkentik a veszteség lehetőségét, de teljes mértékben nem zárják ki azt…
Logaritmikus vagy Lineáris grafikonok?
A technikai elemzők párbeszédének egyik sarkalatos pontja szokott lenni, hogy milyen skálázást használjanak a grafikonrajzolásnál. Az egyik variáció, hogy az árfolyam változását…
Hedge Fund
A Hedge Fund-ok sokáig olyan speciális jogi keretbe ágyazott befektetési alapok voltak, amelyek kizárólag a milliárdosok, vagy a rendkívül magas jövedelműek számára…
Mik azok az ETF-ek?
A hazai tőzsdéhez képest, a nemzetközi részvénypiacokon nagyságrendekkel szélesebb körből válogathatnak a befektetők. A Xetra rendszerén keresztül több mint 1400…
Drawdown – Meddig bírjuk a víz alatt?
A kockázat mérésére számos eszköz áll rendelkezésünkre. Ezek jelezhetik egy-egy részvény vagy alap volatilitását, eszközeinken elszenvedhető veszteségek mértékének valószínűségét…
Hol szálljunk ki, ha vágtat a bika? - Nyereséges pozíciózárási taktikák
A legnagyobb dilemmát sokak számára a nyereséges pozíciók zárása jelenti. A befektetők többsége sajnos hajlamos túl hamar eladni a nyereséges részvényeket…
Légy Résen, avagy az Opening Gap-ek jelentősége I.
Jelen írásunkban még nem a daytrade technikájával foglalkozunk, hanem annak statisztikai vizsgálatával, hogy a nyitóban lévő rések hogyan hatnak az adott nap árfolyamalakulására…
Légy Résen, avagy az Opening Gap-ek jelentősége II.
A nyitva maradt résekre még lefuttattam további egy hónapos vizsgálatot is, így az összefoglaló táblázat a következőképpen néz ki…
Swing Charting – Játék az idővel I.
Még a Technikai Elemzés rejtelmeiben járatosak is veszélyes megszokások rabjaivá válhatnak. A többség hallott már arról, hogy az árfolyamokat nemcsak lineárisan…
Swing Charting – Játék az idővel II.
A megelőző cikkben olyan árfolyam ábrázolási és elemzési módszereket ismertettem, ahol az idő nem lineárisan, hanem az árfolyammozgás jelentősége alapján jelent meg…
Automatikus Kereskedési Rendszerek
A befektetési szolgáltatások vitathatatlanul legdinamikusabban bővülő szegmensét az elmúlt 10 évben az internetes kereskedési platformok fejlődése jelentette…
10 félelem, amitől meg kell szabadulnod
A tőzsdei befektetéseket, pláne a spekulációt a legjobban az indokolatlan félelmek tehetik tönkre. Nemcsak rossz érzést okoznak, de kimutatható veszteséget is…
„Jó vagyok?”
Minden befektető, de még inkább spekuláns érzelmi világában időről időre a reggeli borotválkozás (hölgyeknek sminkelés?) közben felmerül a kérdés: Jó vagyok? Jól intézem befektetéseimet?...
Naptár Effektus
Aki régebb óta foglalkozik tőzsdével megfigyelhette, hogy egyes időszakokban könnyedén lehet kiemelkedő hozamokat elérni minimális kockázattal, míg máskor megfeszülve is…
Spread Betting
A Spread Betting, némi egyszerűsítéssel Spread Fogadásnak nevezett spekulációs lehetőség lényege, hogy könnyen és átláthatóan, fejlett technikai rendszerrel működő…
Tippek a Metrón
Pár hónappal ezelőtt egy hétköznap délután éppen egy megbeszélésre siettem, az iroda előtti végeláthatatlan kocsisor miatt azonban úgy döntöttem, hogy tömegközlekedéssel vágok neki…
Ország indexek – példa a relatív teljesítményre
A nagy országindexek általában sokkal inkább hajlamosak az úgynevezett „együttmozgásra”, mint az egyedi részvények, vagy akár a szektor-, ágazatindexek…
Hogyan veszítsünk el egy vagyont 10 nap alatt?
1. Nap. Érjünk be a munkahelyünkre, nézzük meg az email-eket. Ha elég körültekintőek voltunk, megkértük a szoftvertelepítést végző szakembert, hogy még véletlenül se tegyen fel spam-szűrőt...
Verjük meg a Benchmark-ot!
Baltimore egy közepes méretű város az Egyesült Államok keleti partján, mindössze 1 órányi autózással a fővárostól. Külföldön kevesen ismerik, vagy ha mégis…
Félelem és reszketés a sportban és a tőzsdén I.
Marc Girardelli a nyolcvanas évek végének, kilencvenes évek elejének egyik legtehetségesebb műlesiklója volt. Vitathatatlan tálentuma ellenére eredményei…
Nyereségét minden körülmények között - Abszolút Hozam
A legtöbb befektetési alap teljesítményét alapvetően meghatározza, hogy milyen befektetéseket céloz meg. A kötvényalap teljesítménye a kötvények…
A Türelem Rózsát…- Félelem és reszketés a sportban és a tőzsdén II.
Imádok golfozni. A közhiedelemmel ellentétben nagyon kemény, fizikailag is igénybevevő sport, de mégis elsősorban szellemi, lelki erőforrásokat kíván meg…
6 tipp ha (egyelőre) nincs pénzünk megfizetni a privát bankárokat
A gazdagok kiváltsága – mondják sokan, és nem is alaptalanul. A privát bankárok feladata, hogy az ügyfeleknek személyre szabott…
Algoritmikus kereskedés – a gépek uralma?
Egyik ügyfelünktől egy nagyon érdekes linket kaptam meg email-ben. Egy cikkre mutatott, amely mindenképpen úttörő szerepet játszik itthon, eddig ugyanis senki nem tárgyalta ilyen mélységben az algoritmikus kereskedés témakörét…
Nyerni az aranyon felfelé és lefelé is!
Az arany árfolyamának emelkedéséről nagyrészt lemaradtam, a jó pár éve 200 dolláros szintekről elrajtoló nemesfém viszonylag hamar megduplázta az árát…
Gyors nyereség egy európai technológiai papíron
A Soitec a francia piac IT szektorában tevékenykedik, a félvezető és mikro-elektronika területén végzett újításaival járul hozzá a számítástechnika fejlődéséhez.
A mázli hibához is vezethet
A befektetési, spekulációs döntések során néha szerencse is kell. Előfordul, hogy az általunk vásárolt részvény egy hatalmas réssel felfelé ugrik, és ölünkbe hullik a vártnál lényegesen nagyobb profit…
Lassú víz, partot mos...
Az egyik legnagyobb hazai Alapkezelő igazgatója mondta, hogy sok alap adott éves teljesítménye szinte törvényszerűen néhány naptól, pontosabban szólva az akkor hozott döntésektől függ…
Az apró hibák nagy veszteséget okozhatnak
Jelen cikkben egy több tanúsággal is szolgáló trade kerül ismertetésre, mely főként a kereskedés világában még inkább kezdő spekulánsoknak lehet érdekes…
VIX – kereskedj a volatilitással
„…Kezdetben vala a részvény. A népek megvették, az árfolyam emelkedett, és látja az Úr, hogy ez jó. De a befektetők túl mohók lettek, és az Úr kiűzte őket a paradicsomból…
Hullámvasút – Magas növekedésű részvények
Mindenki ki van éhezve a magas növekedésű részvényekre, olyan lehetőségeket keresnek, amelyek még a legzordabb piaci körülmények között is képesek növekedésre…
Mit csináljunk bizonytalan piacon?
Talán olyankor a legnehezebb kereskedni, ha véget ért egy trend, vagy egy hirtelen pofon után a piac szédelegve keresi a helyét. Bizonytalan mozgások, hirtelen rángatások…
A piac az okosabb – Hallgassunk rá!
Egy nem különösebben érdekes hétköznap délután, a szokásos napi menetrendemnek megfelelően a piac előző napi történéseit elemeztem, majd az adott napok pozitív hangulata miatt főként longra kerestem…
Vásároljunk a mozgóátlagon?
A világ egyik legsikeresebb „hedge fund”-ja, ezen a héten nagyon szokatlan dologra kényszerült. Magyarázkodnia kellett. A trendkövetésre szakosodott alap évek óta…
Eredmény szezon – mészárlás
A negyedéves eredmények közlésének időszaka itthon mintegy két hetet jelent, és a legfontosabbak (kivéve a Richtert) rendre a negyedév végét követő másfél hónapos időszak…
Leátlagolás – Mindig rossz?
Sokszor hallhatjuk, hogy nincs nagyobb bűn, mint a már meglévő pozíciónkat növelni, amikor az árfolyamok nem a nekünk megfelelő irányban mozognak. Az ún. „leátlagolás” hívei…
Gap up – mi legyen utána?
A legtöbb jó ideje a piacon kereskedő, technikai elemzést használó spekuláns egyetért abban, hogy a pozícióból való kiszállás a sokkal nehezebb, mint a belépés…
Gyorsjelentés Szezon = Lutri?
A tengerentúlon elkezdődött a gyorsjelentés szezon, ami hirtelen elmozdulásokkal, résekkel, megugró forgalommal, kiszámíthatatlansággal és idegeskedéssel jár. Sokan azt tanácsolják…
Hosszútávú támaszok, ellenállások
Az elmúlt héten új, több éves csúcsra ment az európai autóipar legnagyobb részvénytársaságait tömörítő index, amivel kapcsolatban felmerült egy általános érvényű szabályokat tartalmazó kérdés…
Nyereség a hónap végén
A legtöbben úgy vannak a pénzügyeikkel, hogy a hó elején, amikor megkapják fizetésüket, eleresztik magukat, bevásárolnak, szórakoznak, a hó végén pedig éppen hogy próbálnak kijönni a maradékból…